A spanyol konyha és étkezési szokásai

Egy spanyol mondás azt tartja: " ha bekötött szemmel ízlelsz egy ételt, és nem tudod megmondani, hogy mit eszel, akkor nem volt jó a szakács". Ez a mondás kifejezi a spanyol gasztronómiának azt az elvét, hogy az ételkészítés mûvészetének célja csak az lehet, hogy az étel megtartsa a természetes jó ízét. A spanyol konyhának évszázados hagyományai vannak, annak ellenére nem konzervatív, ötletes újításokra mindig kész. Az Ibériai-félsziget egy jelentõs hányada terméketlen terület, a tengerparti részeken viszont kiváló zöldségeket és gyümölcsöket termelnek. Fontos termékük a zöld olívabogyó, ami leszüretelés után élvezhetetlenül keserû, a napon fermentálva kapja savanykás ízét, aromáját, majd töltve és különféle páclevekben tartósítva forgalmazzák. Felhasználják koktélokhoz, hideg és meleg ételekhez. Leveseik a gazpacho és a cocido, ennek a két levesfajtának sokszáz változata létezik. A gazpachok hideg levesek, elterjedésüket, népszerûségüket az éghajlat magyarázza. A forró spanyol nyárban hûsítenek és étvágyat gerjesztenek. Ezeket a leveseket már akkor is fogyasztották, mikor az Ibériai félszigetet a rómaiak tartották megszállva. A fokhagymát, ami egyik fontos fûszere, a rómaiak hozták magukkal, a többi hozzávalót az õslakók - ibérek és kelták - termelték. Alapvetõen vöröshagymát, zöldpaprikát, paradicsomot és uborkát kevernek össze, felöntik, sózzák, fûszerezik, behûtve és átszûrve tálalják. Van olyan változata is, amihez kenyeret adnak és napokig erjesztik. A cocidok a meleg levesek, gyakran a mi bográcsgulyásunkhoz hasonló egytálételek. Ilyen a leves cadizi módra, amit sonkával készítenek, a torrero leves marhahússal készül, de vannak más jellegûek is, pl. dióleves, baszk fokhagymaleves stb. A paella lényegében egy jóminõségü rizs, sáfránnyal fûszerezve, amihez a különbözõ zöldségeket, halakat, rákokat, kagylókat és húsokat kevernek. Fûszerként a már említett fokhagymából sokat használnak, de vöröshagymát, borsot, sáfrányt és sok fûszerpaprikát is tesznek ételeikbe. A pimenton csípõs, jó íz- és színhatású spanyol paprika. Fõzéshez ízesítõnek gyakran használnak bort. A húsok közül a birkát, a bárányt kedvelik, ezeket gyakran egészben, nyárson sütik, de felhasználnak marha-, borjú- és sertéshúst, a szárnyasok közül pedeig csirkét a kedvelik. Salátának sokféle alapanyagot használnak, a zöldsalátán, a paprikán, a paradicsomon, uborkán kívül a rizst, a karfiolt és a gyümölcsöket is felhasználják. Olajos, hagymás dresszingeket készítenek, de a saláták készítésénél sokszor rögtönöznek, az ánizs, a rozmaring, a kapri, a sherry alkalmazásával teszik változatosabbá a salátákat. Befejezõ fogásként gyümölcsöt, gyümölcssalátákat, krémeket, fagylaltokat fogyasztanak, de vannak a "fiestákra", az ünnepekre hagyományos diós, mandulás süteményeik is. Boraik kellemes, könnyû száraz, kissé fanyar ízhatásúak. A spanyolok hozzánk magyarokhoz hasonlóan borívó nép. A jerez - nálunk sherry néven ismerik - hasonló a tokaji borokhoz, ennek is van édes és száraz változata, és hosszú, évekig tartó érlelés alatt kapja meg azt a kellemes, kissé dióra emlékeztetõ ízét. Apperitifként is fogyasztják a száraz változatát, de sokféle húsételhez és halhoz illõ borfajta. Fõzéshez használva pedig érdekes kivételes ízt ad egy-egy ételnek. A sangria a bóléhoz hasonló, jellegzetes italuk, az idénynek megfelelõ gyümölcsökkel és fanyar vörösborral készítik. A spanyolok viszonylag korán reggeliznek, de nem túl bõségesen. Az ebéd és a vacsora különösen nyáron a nagy meleg miatt késõbbre tolódik. A portugál konyha nem a felfedezések hajósainak ételeit adja - sózott hús, kétszersült, szárított hal stb. -, hanem érdekes, ízekben bõvelkedõ ételek sorát. A tengeri halak, rákok, kagylók, polipok alkalmazása széleskörû. A hagymát, paradicsomot, gombát még bõvebben használja, mint a spanyol konyha. A spanyolokhoz hasonlóan gyakran használnak bort a fõzéshez. Az angoloktól átvették a pudingok készítését